Miért rossz a szakmaszerkezeti döntés?[1]

2009 óta az iskolai rendszerben oktatható szakképesítéseket, illetve a szakközépiskolai (jelenleg már szakgimnáziumi) ágazatokat három kategóriába sorolják: támogatott, korlátozottan támogatható és nem támogatható kategóriába. 2013 óta a nem támogatott szakképesítéseket az állam nem, a korlátozottan támogathatóakat pedig fenntartónként megadott keretszám erejéig finanszírozza.

A szakmaszerkezeti döntés a három éves szakiskolai (jelenleg szakközépiskolai) képzésben és az  érettségizettek részére a 13., vagy 13.-14. évfolyamon folyó képzésben oktatott szakképesítésekre, valamint a szakgimnáziumi ágazatokra vonatkozik, beleértve a gimnáziumban érettségizettek számára hirdetett képzéseket és az esti/levelező felnőttoktatást is, nem vonatkozik azonban a felnőttképzésre.

A szakmaszerkezeti döntésnek nem csak a jelenlegi formája és kivitelezése, hanem az elve is elfogadhatatlan.

Nem érheti el a célját[2], hiszen

  • Nem veszi figyelembe sem a földrajzi mobilitást[i], sem a megszerzett készségek konvertálásának lehetőségeit.[ii]
  • A tartós munkaerőhiány jelentős részének oka nem az, hogy egyes szakmákban ne állna rendelkezésre munkaerő. A kínálati bér, a munkakörülmények, a szakképzett munkaerő minősége és egyéb körülmények ennél nagyobb jelentőséggel bírnak.[3]
  • A beiskolázás ugyan szabályozható, de a pályaelhagyást ez nem akadályozza meg; a pályaelhagyás a frissen végzettek körében is nagyobb 50 %-nál.
  • Ha csak a jelenlegi igényeknek megfelelő munkaerőt képeznek egyes térségekben, akkor ezzel megakadályozzák a fejlődést, hiszen ha egy térségben nincs szakképzett munkaerő, oda nem is megy a beruházó.

 

Különösen káros az évenkénti változtatás[iii], hiszen

  • A támogatott, illetve korlátozottan támogatható szakmák listájának évenkénti változása lehetetlenné teszi az iskolák számára a tervezést, gyors, megalapozatlan döntésekre kényszeríti őket, növeli az amúgy is meglévő szakoktató-hiányt; egy megszüntetett képzést nagyon nehéz visszaállítani
  • A diákok számára az évenkénti kínálatváltozás miatt lehetetlen a tudatos pályaválasztási, iskolaválasztási döntés; a kényszerű pályaválasztás növeli a lemorzsolódók és a pályaelhagyók számát; a rossz választás és a motiválatlanság következtében a végzettek nem felelnek meg a munkaadói igényeknek.
  • Egyes megyékben egyes szakgimnáziumi ágazatokban egyáltalán nincs érettségi után tanulható támogatott szakma, illetve a korlátozottan támogatható körben az alapítványi iskolák nem kapnak keretszámot. Ez azzal jár, hogy a végzettek nem szerezhetnek technikusi végzettséget az általuk tanult területen – akkor sem, ha országosan szükség van szakemberekre.

A prognózis nem lehet jó, mivel

  • Nem rendelkezünk reális jövőképpel a gazdaság szerkezetéről; a cégek megkérdezése[iv] különösen nem alkalmas a prognóziskészítésre[4]; a szakmák szintjén teljesen bizonytalan, hogy mire lesz szükség a képzés végén, azaz 3-5 év múlva
  • A szülők és a tanulók törekvései a gazdasági folyamatok trendjeit tekintve jobb előrejelzőknek bizonyultak, mint a központi tervek.[5] Ezt a megfelelést a munkaerő-piaci információk elérhetőségének bővítésével lehet erősíteni.
  • A munkaerő-piaci relevanciára rövidtávon jobb előrejelzést adhatna a szakképzési pályakövetés, amelynek módszertanát az NSZFI-ben korábban kidolgozták, de nem került megvalósításra.
  • Hosszabb távon munkaerő-piaci trendek meghatározására van szükség, amelyek a szakképesítéseknél nagyobb körökben adnak megfelelő kutatások alapján jóslatokat.[6]

 

A szakképzésnek a gazdaság igényeihez való igazítására nem a szakmaszerkezeti döntés a jó módszer

  • A szakképzésnek a gazdaság igényeihez való igazításához nem a szakképesítések keretszámainak meghatározására, hanem a gazdaság igényeinek megfelelő kompetenciafejlesztésre van szükség.
  • A közoktatás keretében folyó iskolai szakmai alapképzés (initial vocational education) célja, hogy a tanulókat alkalmassá tegye 50 évnyi munkás életre. Csak olyan, széles alapozást biztosító szakképesítéseket szabad e képzési formában tanítani, amelyek lehetőséget adnak a későbbi specializációra vagy váltásra.
  • A munkaerőpiac aktuális igényeinek kielégítése döntően a felnőttképzés feladata, amelyre a döntés nem vonatkozik.
  • Az iskolai szakképzés keretében az aktuális, illetve helyi igényeket a szabad órakeret terhére megvalósítható, vagy a képzés végén megvalósuló specializációban lehetne figyelembe venni.
  • Az OKJ-ban már nem is szabadna szerepelnie olyan szakképesítéseknek, amelyekre nincs és a jövőben sem lesz szükség, és ezért nem támogathatók. Ha mégis vannak ilyenek, akkor azokat az OKJ felülvizsgálatával a jegyzékből ki kell hagyni, vagy tartalmukat korszerűsíteni kell.
  • Az OKJ rendelkezik arról, milyen szakképesítések oktathatók iskolai rendszerben. Ezek közé csak széles alapozású szakképesítések kerülhetnének, amelyre alapozva specializáció lehetséges[7]. Az ilyen szakképesítések között nem lehetnének olyanok, amelyek csak egy-egy megyében hasznosíthatóak.
  • A gazdaság gyors változásaihoz való alkalmazkodás megköveteli az innovatív, alulról jövő képzési kezdeményezések, kísérletek támogatását – ezt a szakmaszerkezeti döntés lehetetlenné teszi.

 

A korlátozottan támogatható szakmák keretszámai nem megalapozottak, mivel

  • A korlátozottan támogatható szakmáknál a fenntartók számára biztosított keretszám meghatározása teljes mértékben esetleges. Nem vesz figyelembe az iskolák korábbi tapasztalatait, a képzés minőségét, a végzés utáni elhelyezkedés tapasztalatait.
  • A szakmaszerkezeti döntés melletti érv, hogy e nélkül az iskolák nem a gazdaság igényei, hanem saját kényelmük alapján döntenek az oktatott szakmáról; ez az érv azonban az alapítványi iskolák esetén nem áll meg, ennek ellenére ezek az iskolák nem kapnak keretszámot.
  • A korlátozott kategóriába kerülést az esetek nagy részében nem indokolhatja más, mint hogy ezeknél meg lehet határozni, mely alapítványi és egyházi fenntartó kap keretszámot. A keretszámok ugyanis az esetek nagy részében nem tölthetők fel, sőt: a korlátozottan támogatható szakmák egy része az adott megyében ösztöndíjra jogosító hiányszakma.

 

 

[1] A tanulmányban esetenként forrásmegjelölés nélkül szó szerint idézem Juhász Ágnes – Juhász Judit – Borbély-Pecze Tibor Bors: Munkaerőhiány és kínálati többlet azonos szakképesítéssel rendelkezők körében: a szakképzés lehetőségei c, 2009-es kutatási zárótanulmányát, illetve a Civil Közoktatási Platform Kockás könyvét

[2] Maga a szakmaszerkezeti döntés kiindulópontjául szolgáló GVI tanulmány is megállapítja bevezetőjében, hogy „az egyedi szakmákra fókuszáló kvantitatív szemlélet az egyedi szakmákra fókuszáló kvantitatív szemlélet elhanyagolja a munkaerő-piac realitásait (pl.: szakmák közötti és földrajzi mobilitás) és a szakképzés minőségi problémáit; jóllehet ezek mind hazai mind nemzetközi tanulmányok alapján döntő jelentőségűek

[3] Részletesebb elemzést l. Juhász – Juhász – Borbély-Pecze tanulmányában

[4] Az MKIK-GVI: Az elemzés a „Szakiskolai férőhelyek meghatározása –  a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (MFKB-k) részére” című kutatási program keretében készült felmérésben a 3 éven túl, de 4 éven belüli időtávon szakiskolát végzettek iránti várható keresletre vonatkozó kérdésekre a megkérdezett vállalatok 15 %-a adott értékelhető választ, holott a kérdezésből eleve kihagyták a 20 fő alatti vállalkozásokat, amelyek a korábbi tapasztalatok szerint nem képesek előrejelzésre.

[5] Lásd pl. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének 2014-es állásfoglalását a szakmaszerkezeti döntésről

[6] Ilyen volt például 2007-ben a 3K CONSENS IRODA Dávid János vezetésével készült Foglalkozási szakmaszerkezet előrejelzés 2015 – érdemes lenne ennek beválását ellenőrizni.

[7] A szakgimázium 13. évfolyamán iskolai rendszerben megszerezhető szakképesítések esetén esetleg már lehetséges a specializáció, azonban ez nem érinti azt a követelményt, hogy a szakgimnáziumi képzés egészében megszerzett  teljes szakképesítés széles alapozású legyen.

 

[i] 1) A munkaerőmozgás kereteit nem a megyehatár adja. Az a távolság, ahonnan a napi ingázás megoldható, a régiónál sokkal kisebb egység, nagyjából a kistérség. Aki viszont lakóhelyét el kell hagyja a munkavégzéshez, egyáltalán nem biztos, hogy a megyében marad, valószínűleg fejlettebb régióban vagy külföldön keres munkát. (Forrás: Juhász–Juhász–Borbély-Pecze)

Az Európai Bizottság „rugalmas biztonság” stratégiája szerint (l. pl. Új készségekés munkahelyek menetrendje) különös figyelmet kell fordítani a földrajzi mobilitásra, amelynek a regionális munkanélküliségi gócok feloldásának és a piaci igények kielégítésének kiigazítási mechanizmusaként kell működnie. A képzési szükségletek – különösen az alapképzési szükségletek - megyénkénti meghatározása ezt a törekvést nem veszi figyelembe.

2) 2012-ig a szakmaszerkezeti döntést a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok hozták. Ekkor a régiók önállóan hozták meg a döntéseket, de a döntésbe bevonták az országos ágazati szakmai szervezeteket és gazdasági érdekképviseleteket (MGYOSZ, VOSZ) is.

Az új szakképzési törvényben már nem regionális, hanem Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottságok szerepelnek, viszont a döntést kormányrendeletben hozzák nyilvánosságra, ami elvileg lehetőséget ad az országos szempontok figyelembe vételére. Nem tudjuk, pontosan mi a döntés mechanizmusa, azonban a rendeletekből úgy tűnik, a támogatható fenntartók meghatározásán, néhány esetben valamilyen abszolút országos hiány megoldásán ­– idén a lovász, vadász szakmák esetén alapítványi fenntartóknak keretszám adása – túl a megyei döntések koncepcionális módosítása nem történik meg.

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének 2014-es állásfoglalása a szakmaszerkezeti döntésről számos esetet felsorol, amikor az egyértelmű piaci igény és a Nemzeti Fejlesztés 2030 Fejlesztési Koncepció ellenére egyes megyékben nem támogatnak szakképesítéseket, ill. korlátozott szakképesítésként nagyon alacsony keretszámot adnak. Példának hozzák fel, hogy a kereskedelem, turizmus, közgazdaság ágazat és az ide tartozó szakképesítések - amelyek az érettségi utáni szakképzés zömét jelentik, Budapesten és Pest megyében korlátozottan támogathatók, kis keretszámmal, míg más megyékben támogatottak. Különösen szembetűnő a megyék szerinti különbség értelmetlensége az informatika ágazatban, ahol nemcsak hogy sehol sincsenek támogatott szakmák, de egyes megyékben még keretszám sincs a legtöbb informatikai szakképesítésre.

Annak a jele sem látszik, hogy a régión belül vagy a szomszédos megyék között történne valamilyen egyeztetés. A döntés így egyes országrészekben egy részében megakadályozza pályaválasztási szempontból nem helyettesíthető területeken a továbbtanulást.

 

[ii] A modern foglalkoztatáspolitika nem szakképesítésekben, hanem kompetenciákban gondolkodik. Nem hiányszakmákat, hanem hiánykompetenciákat nevesítenek, cél a kompetencia alapú munkaközvetítés. 

Az ún. átvihető készségek – azaz a szakképzés vagy az informális tanulás során megszerzett, e nem csak az adott szakmában használható készségek – jelentőségéről nem szabad megfeledkezni. Ezeket már az első hazánkban használt tanácsadó rendszer, a Choises is figyelembe vette a képzések javaslatakor. A TÁMOP 2.2.2. projekt keretében elkészült, de nem került beépítésre a 2007-es NAT OKJ szakképesítéseinek mátrixa, amely az egymással képzésválasztás szempontjából helyettesíthető, ill. átképzés esetén beszámítható szakképesítéseket tartalmazza. Korábban hasonló kategorizálást tartalmazott a Taninfo Kft. által kifejlesztett Mit tanuljak? Hol tanuljam? CD és  KépezdMagad internetes információs rendszer.

Mártonfy György tanulmányában kimutatta, hogy az akkoriban nem támogatható fodrász szakképesítéssel jobban el lehetett helyezkedni, mint a preferált eladóval – nem fodrászként, hanem ruházati eladóként. Mivel azt tanulták, amit szereztek, a képzés során megszerezték az eladó szakmában legfontosabb kompetenciákat– tudtak bánni a vevővel, volt esztétikai érzékük.

A GVI tanulmány idéz egy német kutatást (Backes-Gellneret), amelyben 6 tág szakma klasztert határoztak meg munkakörök elvégzéséhez szükséges kompetenciák súlya alapján. Ennek alapján kijelentik, hogy „hogy a szakma klasztereken belül a szakképzettek képesek a megszerzett kompetenciáik jelentős hányadát használni és így nem jár jelentős humán tőke veszteséggel a szakma váltás. A magyar szakképzés irányítása szempontjából ez felveti annak a lehetőségét, hogy az egyes szűk szakmákra koncentráló szakképzés-irányítás egy tágabb és rugalmasabb keretbe kerüljön, amely explicite figyelembe veszi a szakmák közötti mobilitás empirikus realitását és a munkaerőpiacok rugalmasságát is.

 

[iii] A döntés megalapozatlansága miatt az egyes szakképesítések évenkénti besorolása változik. Például a 2011. évi OKJ bolti eladó (3134101) szakképesítés 2012-ben és 2011-ben jelentős – a legnagyobb – túlkereslettel, 2010-ben jelentős túlkínálattal, 2009-ben pedig szintén jelentős túlkereslettel volt jellemezhető, így egyszer ösztöndíjjal ösztönözték, aztán pedig korlátozták. Évente változott, hogy a pincér-szakács-cukrász hármasból melyik a „nyerő” stb.. Ha egy iskola a szakmaszerkezeti döntés hatására megszűntette képzését, a következő évben vissza kellett volna állítani azt – de már nem tudta visszszerezni az elbocsátott szakoktatókat; a magániskolák, ameyeket a döntés miatt be kellett zárni, nem tudtak újraindulni.

 

[iv] A 2016/17-re vonatkozó szakmaszerkezeti döntés alapjául szolgáló GVI tanulmány – amely bevezetőjében maga is kimondja, hogy a cégek megkérdezése nem alkalmas az előrejelzésre – az utóbbi években 2 817 vállalkozás, azaz a hazai vállalkozások mintegy 0,4 %-a megkérdezésével készült. A felmérés során csupán 428 vállalkozás – azaz megyénként átlag 20! – tudott egyáltalán válaszolni a 3 éves prognózisra vonatkozó kérdésekre. Tehát 20 cég véleménye alapján tett javaslatot a tanulmány az adott megyében több mint 300 iskolai rendszerben oktatható szakképesítés és több mint 40 szakgimnáziumi ágazat besorolására és keretszámaira! Ráadásul a kérdezettek közé tudatosan a nagyobb cégek kerültek – 2/3-uk 50-nél nagyobb létszámú, és gyakorlatilag nincsenek a mintában 20 fő alatti cégek, holott ezek alkotják a a cégek 98 %-át, és bizonyos szakmák esetén szinte csak ezek foglalkoztatnak. A kutatás nem veszi figyelembe az egyes szakmákban igen jelentős felnőttképzési kibocsátást és sok egyéb tényezőt sem.

 

Sep.24.

Miért rossz megoldás a szakmaszerkezeti döntés?

Az évente kormányrendelettel meghozott ún. szakmaszerkezeti döntés megyénként meghatározza, hogy a szakmunkásképzőkben (hivatalos nevén: szakközépiskolákban) milyen szakmákban, a szakgimnáziumokban milyen ágazatokban hány főnek lehet államilag finanszírozott képzést indítani. Elemzésünkben bemutatjuk, hogy a rendelkezésnek mind a jelenlegi formája és kivitelezése, mind az elve szakmaiatlan, értelmetlen, és a gazdaság, az iskolák és a tanulók szempontjából is káros.