Az utóbbi napokban interjúkban, rendeletekben, rendelettervezetekben óriási mennyiségű reagálnivaló zúdult ránk.

Ezek egy részét úgy publikálja a kormány, mint a pedagóguskövetelések teljesítését. Van köztük olyan, amelyik egyszerűen cinikus félrevezetés. Ilyen a nem pedagógus végzettségű nevelést segítő dolgozók béremelése, amely valójában nem is jelent emelést – mivel az emelés után is a minimálbér alatt maradna a bér –, vagy a tankerületi központok mellett felállított tankerületi tanács, amely jogosultság híján csak biodíszlet marad. Van, amelyiknél a követelésekre hivatkozás csak PR-fogás - mint az önkormányzati iskolák teljes államosítása -, és van, ahol a követeléseinkre hivatkozva vissza lehet lépni ott, ahol a maguk által vállalt feladatot kellő számú szakember hiányában nem tudják teljesíteni – ilyen a nyugdíj előtt állók minősítési kötelezettségének eltörlése.

És van egy csoport, ahol úgy tűnik, hogy követeléseink irányába léptek – de rossz módszerrel. Rosszal, mert úgy működik az oktatási kormányzat, mint az egyszeri rabbi, aki addig adta az ötleteit a libák megmentésére, amíg az összes liba megdöglött – pedig még annyi jó ötlete lett volna.

Ha a CKP értékei szellemében autonómiát adnának a tanároknak, az iskoláknak, akkor nem lenne jelentősége, hogy hány tankerület van és azok milyen messze esnek az iskoláktól. Nem kellene bedobni – aztán másnap visszavonni –  az elsősök 30 perces órájának ötletét, elég lenne a napirend kialakítását, és benne a tevékenységek váltakozásának megtervezését kellő felkészítés után a tanítókra bízni. Nem kellene azzal foglalkozni, hogy a tanórák hány százalékában legyen kötelező informatikai eszközöket használni, arról folytatni késhegyig folyó vitát, hogy a hogy lehet a tanulói terhelést csökkenteni úgy, hogy a kerettantervekben mindenkinek a kedvenc írója, kedvenc fizikai jelensége benne maradjon.  

Ha a CKP értékei szerint demokratikusan működne az oktatás, és demokratikusan hoznák az oktatáspolitikai döntéseket, akkor nem hoznának olyan döntést, amelyik megvalósíthatatlan. Most a tiltakozások hatására növelni kívánják a természettudományos tárgyak óraszámát a szakgimnáziumokban – már amennyire ezt a Kamara és az NGM követelésére bevezetett plusz 525 szakmai óra mellett megtehetik. Bevezetnének egy komplex természettudomány nevű tárgyat a 9. osztályban, heti három órában. Mi nagyon szeretjük a komplex természettudományt, ez korszerű megközelítést jelent – de a gimnáziumokban akkor is csak pár helyen választották ennek tanítását, amikor ehhez volt tanterv és tankönyv, mivel nincsenek olyan tanárok, akik ezt tanítani tudják. Hogy lesznek hirtelen képesek erre a tanárok szeptembertől a szakgimnáziumokban, amikor még el se kezdődött a tantervek kidolgozása, a tankönyvírásról nem is beszélve?

Megengedik az emelt szint helyett a középszintű érettségit az új szakmai tantárgyakból – de még el sem kezdődött a középszintű érettségi követelményeinek kidolgozása.

Ennek ellenére elzárkóznak attól, hogy a változásokat ne vezessék be szeptembertől, hogy az új követelmények ne vonatkozzanak a jövő érettségire.

És itt vannak azok a történések, amelyeknél nem a mi követeléseinkre, hanem a gazdaság érdekeire hivatkoznak.

Az államigazgatás karcsúsításaként kommunikálják az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet felszámolását. Az OFI január 1-ével jogutód nélkül megszűnik, feladatait az eddig ugyebár jó teljesítésével kitűnő KELLO, illetve egy meg nem nevezett felsőoktatási intézmény kapja – eddig egyetlen jelöltként az egri főiskola neve hangzott el, azé az intézményé, amelyik egyedüliként vesz részt a Köznevelési Kerekasztal munkájában.

A gazdaság igényeihez igazodásként kommunikálják a szakközépiskolák tönkretételét, az iskolatípusok, szakterületek közötti átjárhatóság megszüntetését, a szakiskolás 1/3-a után a korosztály újabb 1/3-ának kizárását a Nemzeti Alaptantervből és a munkaerőpiacon ma már elengedhetetlen szakmafüggetlen képességek, rugalmas biztonság, élethosszig tartó tanulásra való képesség esélyeit csökkentő közismeret-csökkentést.

Végül vannak azok a történések, amit egyáltalán nem kommunikálnak.

Ilyen a felső tagozatok megszűntetése a kistelepüléseken, amelyekről mi is csak szórványosan értesülünk, mert az iskolák még bíznak abban, hogy lobbizással el tudják érni a tervek megmásítását. A technikai és NOKS dolgozók elbocsátásának tervei, amelyeket cáfolnak, és nem tudjuk bizonyítani, hogy valahol elhangzottak, mert senki nem meri vállalni névvel a bejelentéseket. Az alapítványi iskolák kényszerállamosítása, amelyet Parragh László nyilatkozatában a szakképzés javítása szükséges lépésének tart. És amely ellen remélhetőleg jogi úton is fel tudunk lépni.

Jun.16.

Miért nem örülünk annak, aminek a kormány szerint örülnünk kellene?

Az utóbbi napokban interjúkban, rendeletekben, rendelettervezetekben óriási mennyiségű olyan információ zúdult ránk, amelyekkel kapcsolatban állásfoglalásra van szükség. Ezek egy részét úgy publikálja a kormány, mint a pedagógus-követelések teljesítését. Miért nem tudunk nekik mégsem örülni? És mik azok a történések, amelyeknek még a kormány szerint sem kellene örülnünk?

Kapcsolódó Linkek


Megszűnik az Oktatáskutatáskutató és Fejlesztő Intézet - jobb lesz a KELLÓ és az egri iskola?

Egy most megjelent kormányrendelet szerint "az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet megszűnik, feladatait a Könyvtárellátó Nonprofit Vállalat látja el azzal, hogy a köznevelési fejlesztésével összefüggő kutatási, ágazati tanterv- és tankönyvfejlesztési feladatokat az emberi erőforrások minisztere által kijelölt állami felsőoktatási intézmény, továbbá az e feladatok menedzsmentjével kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma lássa el. " Részletek